2021. júl 01.

Harc egy alattomos ellenséggel – a vízelvezetés fortélyai

írta: bibormester
Harc egy alattomos ellenséggel – a vízelvezetés fortélyai

vihar-haz_1.jpg

Víz, mint veszélyforrás

A klímaváltozás egyik hazánkban is jól érzékelhető jele, hogy a csapadék nem egyenletesen oszlik el, hanem szakaszosan, bő vízzel érkeznek meg a zivatarok. A víz Magyarországon mindig is veszélyes tényező volt, gondoljunk csak a nagy árvizekre, de rengeteg problémát okoznak a belvizek is. Ehhez társulnak mostanában a nagy esőzések. A víz a legnagyobb ellensége az épületeknek, és olykor nagyon alattomosan jelenik meg, mivel a legkisebb repedésbe is be tud szivárogni, és lassan, de biztosan elvégzi károkozó munkáját.     

Milyen károkat okozhat a víz?

Alapvető feladat építkezés során annak megtervezése, hogy a víz ne érintkezzen közvetlenül az épülettel. Egy rossz vagy semmilyen vízelvezetésse rendelkező házat alááshatja a víz, veszélyeztetve az egész épületet. Az a minimum, hogy idővel milliós károk keletkezhetnek a házon. A téglafalak is nehezen viselik el a beázását, és az átnedvesedéstől leesik a vakolat, maga a tégla pedig salétromosodni kezd.  Az épületen belül és kívül megindul a penészedés. Azt hiszem, egyik probléma sem szívderítő, ezért nem lehet elhanyagolni a vízelvezetés kérdését. 

Alapvető védekezési módok   

A legnagyobb gondot a felszíni vizek okozzák. Ilyen az esővíz és a hó. Ezek elvezetésére két területen kell gondot fordítanunk: a ház körüli részre, valamint a teraszokra és az erkélyekre, azaz olyan pontokra, amelyeket meg kell védeni a felülről érkező vizektől. 

A legegyszerűbb megoldás, ha már az építés előtt, a tereprendezéskor kialakítunk vízelvezető árkokat, és az utcai frontra nézve némi dőlést alakítunk ki a telken. Önmagában már egy ilyen okos terepkialakítás is sokat segíthet abban, hogy az épület körül ne álljon meg a víz. 

A másik, igényesebb és hatékonyabb megoldás, ha úgynevezett folyóka rendszereket alakítunk ki, amelyek az utcai csatornákba vagy kialakított ciszternába vezetik el a vizet, mégpedig azonnal és nagyon gyorsan.  

vizelvezetes.jpg

Vízelvezető rendszerek

A vízelvezető rendszerek és a megfelelő tereprendezés, valamint a tökéletes szigetelés még a legnagyobb zivatarok esetén is megvédi a házunkat.

A vízelvezető rendszerek gyártására és forgalmazására szakosodott cégek számtalan megoldást kínálnak, de alapvetően két nagy csoportja van ezeknek a vízelvezetőknek: a vonalmenti, valamint a pontszerű vízelvezető rendszer. 

A pontszerű vízelvezetők rendszerint udvarokon, garázsbejárók előtt, kocsibeállók és teraszok esetén használatosak. Ezeken a területeken gúlaszerűen alakítanak ki rézsűt, így a terep minden pontjáról a vízgyűjtőbe terelődik a víz. Kapacitása attól függ, hogy mekkora az átmérője annak a csőnek, amelyik a vizet a csatornába tereli. 

A vonalmenti folyókák némileg bonyolultabb rendszerek, mivel a felszínen kell kialakítani egy egységes keskeny, lejtett árkot, és ebbe kell helyezni a vízelvezető csöveket. A csöveket esztétikus rácsok takarják el, amelyeket azonban könnyű kiemelni, hogy a szükséges tisztításokat el tudjuk végezni. Nagy előnye a vonalmenti folyókarendszernek, hogy egyszerre nagyon sok vizet tud elnyelni. 

Ezeket a rendszereket tulajdonképpen mi is ki tudjuk alakítani, csak követni kell a gyártók használati utasítását. Alapvetően egy csatorna irányba vezető tervezői készségre, valamint egy ásóra lesz szükségünk. 

vizelvezetes-eso.jpg

Anyagok, megoldások

A vízelvezető rendszerek anyaga horganyzott vagy rozsdamentes acélból van, esetleg öntöttvasból. A fedőrács úgynevezett polimerbetonból készülhet, amely műgyanta és kötőanyagú betonból tevődik össze, de lehet valamilyen műanyag is. A rácsokat két rögzítéssel lehet beszerezni. A legkönnyebben a lepattintható fedelűvel tudunk bánni, bár gyakori le-fel nyitáskor némileg sérülékenyebb, mint a csavaros. A rendszerek forgalmazói rozsdamentes csavarokat biztosítanak a felszereléshez. 

Manapság a vonalmenti vízelvezetésű rendszereket továbbfejlesztették a gyártók, és egyfajta szegélykő-vízelvezetést is ki tudunk alakítani. Rendszerint az autóutak mentén, szélesebb járdák szegélyénél láthatunk ilyen kialakításokat, amelyek szegélyként és vízelvezetőként is funkcionálnak.  

Vízelvezetés kertben és platformokon

A kertek esetében is előtérbe kerülhet a vízelvezetés problémája, mivel egyre nagyobb területen jelennek meg a növényeket övező térburkolatok, amelyek felfogják a vizet. Az ilyen területeken is szükséges lehet kültéri folyókák beépítése. A kerti terepnél vegyük figyelembe a telek adottságait, és az udvar olyan pontja felé tereljük a vizet, ahol a csapadék gond nélkül el tud távozni. 

A kültéri párkányok, fedetlen teraszok esetében ügyelni kell arra, hogy legyen a felépítménynek 5 százalékos kifelé mutató dőlésszöge, hogy a profilján keresztül távozzon el a csapadék, megvédve a házat a szivárgástól.

Karbantartás, tisztítás

A vízelvezető rendszerek esetében két dologra kell még ügyelnünk: a csatornába folyó vizek és szennyező anyagok kellemetlen szagot árasztanak, és amennyiben felgyülemlenek, eltömítik a hálózatot. Bűzelzárókról tehát gondoskodni kell. Ez lehet akár egy PVC-ből kialakított hattyúnyak is, amely ugyanazon az elven működik, mint egy csőszifon.

A folyókarendszereket félévente érdemes kitakarítani. Amennyiben van a folyókasor végén egy kiemelhető kosarú bekötőakna, amely felfogja a szemetet, akkor a tisztítási művelet nem okoz különösebb problémát, elég ezt a kosarat kiüríteni. A föld alatti csövek tisztítását azonban már szakemberre kell bízni, akiknek rendelkezésükre áll a megfelelő berendezés és a szakértelem.

vizelvezetes2.jpg

Forrás: https://belteri-ajto.eu/harc-egy-alattomos-ellenseggel-a-vizelvezetes/

Szólj hozzá

vihar vízelvezetés