2023. jan 19.

Golyók surrannak a zöld posztón – a biliárdszoba

írta: bibormester
Golyók surrannak a zöld posztón – a biliárdszoba

biliardszoba-asztal.jpg

Egy játék, amelynek önálló helyiség dukál

gamer szobáról készült cikkemnél a játék fogalmát két nagy részre kellett osztanom, mielőtt belevágtam volna az írásba. A gamer szó a számítógépes játékokat jelöli, míg a játékszoba igazából a kisgyerekek terrénuma. Van azonban egy ugyancsak népszerű játék, amely önmagában határozza meg egy helyiség nevét: biliárdszoba. 

Ami azt illeti, akinek van egy ilyen szobája, az bizony úgy érezheti magát, mint egy angol lord. Mi tagadás, kell a játékhoz megfelelő terület és a szoba berendezése is speciális, már csak az asztal miatt is, amelynek még akkor is jelentős súlya van, ha gyenge minőségű anyagokból készítették el. De erről majd később!    

Biliárd – a középkortól napjainkig

Mielőtt kicsit részletesebben foglalkoznánk egy biliárdszoba berendezésével, érdemes egy kis utat tennünk ennek a játéknak a történelmében.

A helyszín Anglia vagy Franciaország valamikor a középkor idején. Az biztos, hogy az 1400-as években már játszottak egy olyan játékot, amihez golyókra és valamilyen ütőeszközre volt szükség. A játék inkább még a golfra hasonlított, mert szabadtéren űzték. Viszont a nagy urak szerettek volna télen is hódolni a szenvedélyüknek ezért a század közepén megalkották az első biliárdasztalokat. Bizonyított tény, hogy XI. Lajos francia királynak már volt egy ilyen asztala 1470-ben. 

biliardszoba-haromszog.jpg

Egy évszázaddal később ezek az asztalok már kezdtek elterjedni, majd az 1600-as évektől Londonban a közösségi helyeken, fogadókban, nevesebb kocsmákban is megjelentek ezek az asztalok, amelyeknek már akkor is zöld volt borításuk, emlékeztetve a kezdetekre, amikor még a füvön gurították a golyókat. A játék népszerűségének sokat használt, hogy nők és férfiak egyaránt játszhatták. Maga a játék ekkor még egészen más szabályok szerint zajlott, amelyben egy bábu és egy kapu játszotta a főszerepet a golyók mellett. 

A hagyományos biliárdot nagyjából a 18. század közepétől kezdték játszani, és ekkor korszerűsödtek a felszerelések is. A nagy robbanást persze a 19. századi ipari forradalom hozta el, amikor a dákó is elnyerte a mai formáját, míg az asztaloknál John Thurston kifejlesztette a palaköves asztalt, amely azóta is a legjobb biliárdasztal típus. A golyók is fejlődtek, de ezt nagyon sokáig az elefántok bánták. Az elefántcsontból készült golyókra akkora lett a kereslet, hogy emiatt évente 12 ezer elefántot kellett lemészárolni. John Wesley Hyatt mentette meg ezeket a hatalmas állatokat a kihalástól, amikor feltalálta a műanyagból készült golyókat. A mandiner, azaz az asztal szélén található ütköző is ebben a században fejlődött ki, amelyhez előbb gumit, majd annak vulkanizált változatát használták. 

Érdekes módon a biliárdasztal megvilágítása is sokáig problémás volt, és tökéletesen ezt a villamosáram feltalálása oldotta meg. Amíg csak a gyertyák világítottak, addig óvni kellett a posztót a lecsöpögő viasztól, viszont az azt felfogó tányérok elsötétítették a játékteret.   

biliardszoba-golyok.jpg

Az asztal és a helyiség viszonya

Alapvetőnek mondható, hogy a biliárdozáshoz megfelelő helyre van szükség. Egyetlen asztal felállítása is igényel minimum 20 négyzetmétert, még akkor is, ha a kisebb méretű asztalon akarunk játszani. Amennyiben a sztenderd méretek mellett még a köteles berendezésre is gondunk van, akkor bizony a 30-40 méter sem tűnik túl soknak. Városi lakásokban ezért nem igazán lehet ennek a szenvedélynek hódolni, hacsak nem egy speciális kialakítású társasházban lakunk, ahol vannak méretek és elegendő szoba. Általában a nagycsaládoknál üresedhet meg egy akkora gyerekszoba, amely átalakítható erre a célra. A régi polgári lakásokban voltak ilyen nagy terek, de a második világháború után ezeket a lakásokat feldarabolták, hogy több család is elférjen. Így aztán csak kevés ilyen lakás maradt érintetlen a maga nagy és magas beltereivel. 

A városi lakásoknál még az is kérdéses, hogy egyáltalán felvihető-e az emeletre az asztal, és ott van-e olyan széles nyílászáró, ahol befér. A háromrészes palakővel készült típusok szállítása sokkal könnyebb, mint az egyrészes kőlapra szereltek. Az utóbbi asztalt nem is kell összeszerelni már, csak a megfelelő beállításokat elvégezni. Viszont ennek a típusnak a súlya akár a másfél tonnát is elérheti, aminek a szállításához minimum négy ember erejére is szükség van. A legtöbb biliárdszobát önálló házakban alakítják ki. 

Ne feledjük el, hogy a biliárdasztal mérete önmagában még nem határozza meg a helyiség méretét, mivel a dákóhasználat legalább még 20-30 centimétert megkíván az asztal körül, hiszen a golyók lökéséhez minimum ekkora távolságra szükség van. Az sem mindegy, hogy snookert van hagyományos biliárdot akarunk játszani, mert ez is befolyásolja, hogy milyen asztalra lesz szükségünk.   

A világítás szempontjai

A szakértő portálok részletesen taglalják, hogy melyek a minőségi biliárdasztalok és mire kell ügyelni az ár-érték viszonyában. A minőségi asztalokat tölgyből készítik, alapvetően egy hatalmas és súlyos palakő a lapja, amelyen Belgiumban gyártott posztó feszül. A dákók, a golyók és a zsebek között is találni különböző szintű típusokat. A minden ízében profi biliárd szett beszerzése bizony nem olcsó mulatság. 

Nagyon lényeges szempont még a biliárdasztal megvilágítása, és erre a célra komplex lámpakonzolokat árusítanak. A mennyezetre szerelhető konzolokon több sorban helyezkednek el a lámpák, amelyek szórt fókuszfényt bocsájtanak az asztalra. Nagyjából 80-100 centiméteres magasságban kell ezeket a lámpasorokat felszerelni ahhoz, hogy tökéletesen bevilágítsák az asztalt, és a lámpaernyőnek a fókuszterületen kívül eső fényt el kell takarnia. Elsősorban ez az oka, hogy fémből készült búrákkal látják el ezeket a lámpatesteket. Ma már energiatakarékos izzókat használnak, de legújabban a LED-lámpák jöttek divatba ezen a területen is. 

biliardszoba-fekete.jpg

Az asztalon túli fényeknek viszont éppen az ellenkezőjeként kell viselkedni. Ezek általában meleg fényű hangulatvilágítást biztosító lámpák, amelyek nem vonják el a tekintetet a játékterületről, de a háttérben biztosítják az egyéb tevékenységekhez szükséges fényt.

Alapvető berendezés

A biliárdszobában biztosítani kell az ülőbútoroknak is helyet, mivel a játék során hamar megtesznek a játékosok egy kilométert az asztal körül, és amikor nincsenek játékban, jól esik pihentetni a lábakat. A kényelmesség lesz ebben az esetben a fő szempont. Ezt szolgálhatják a mély ülésű, karfás, kárpitozott székek, de remek lehet egy bőrrel vagy műbőrrel bevont nagyobb kanapé is. Ezeknek az ülőbútoroknak is el kell férniük a biliárdszobában úgy, hogy az éppen dákót használó játékosok ne ütközzenek akadályba. 

A hosszú játékmenetek alatt könnyen megszomjazik, megéhezik az ember, ezért a biliárdszoba egyik sarkában egy mini bárpultra vagy legalább egy kis asztalra is szükség lesz, ahol elérhetőek a poharak, a palackok, a tányérok és evőeszközök. Ez a fogyasztást biztosító sarok is plusz helyet igényel, ezért egy ideális biliárdszoba bizony nem kisebb egy átlagos nappalinál. 

A hangulatot úgy lehet fokozni a biliárdszobában, ha a stílusnak megfelelő faborítással dolgozunk. A fából készült falburkolat mellett tökéletes lehet a strapabíró fapadló, de nagyon sokan használnak ebben a szobában kopásbiztos padlószőnyeget is, amely elnyeli a zajokat, és csak a golyók koppanása hallatszik, valamint a háttérben nézelődők halk beszélgetése. 

Akinek lehetősége és kedve van egy biliárdszoba berendezésére, annak csak azt ajánlhatom, hogy minél többször válassza ezt a már sportágnak számító játékot a kikapcsolódásra.  

biliardszoba-szoba.jpg

Forrás: https://belteri-ajto.eu/golyok-surrannak-a-zold-poszton-a-biliardszoba/

 

Szólj hozzá

biliárdszoba