2022. feb 17.

Az alvás forradalma – jönnek az okoságyak!

írta: bibormester
Az alvás forradalma – jönnek az okoságyak!

haloszoba-asztal.jpg

Aludni jó és egészséges

Világunkban egyre gyorsul a tempó. Az idő mintha csapdába ejtené az emberiséget. Sokszor érezhetjük úgy, hogy a nap 24 órája nem elegendő semmire sem. A stressz mindennapos jelenséggé vált, és egyre több betegségért tehetjük felelőssé az elégtelen alvást.

Egy felnőtt embernek átlagban 7-9 óra pihentető alvásra van szüksége ahhoz, hogy regenerálódjon. A lényeg a megállapítás mindkét elemében fellelhető. A megfelelő hosszúságú és egybefüggő alvást semmilyen délutáni szunyókálás sem tudja pótolni. A pihentető alvás pedig ennek zavartalanságára utal.

Ha a fenti feltételek valamelyike rendszeresen hiányzik az éltünkből, semmilyen pótszer sem fog használni, előbb-utóbb az egészségünk sínyli meg a hiányt. Tudományos kutatások is kimutatták, hogy a jó és okosan alvók hosszabb ideig élnek, mint az öröké fáradtak, és az életminőségük is sokkal jobb.    

Hogyan győzzük le az álmatlanságot?

A megfelelő alvásra egyre többeknek van szükségük, és erre a piac is felfigyelt. Korábban a problémát nagyjából a gyógyszeripar kezelte, és ezerféle altatót kínáltak az alváshiányban szenvedők részére. A gyógyszerek általában csak a tünetet kezelik, míg az okokat nem szüntetik meg, legfeljebb egy újjal tetézik: mégpedig azzal, hogy az alany gyógyszer nélkül már képtelen lesz elaludni.

A jó alváshoz először is megfelelő életmódra van szükség, amelyben a lehető legjobban kizárjuk a stresszes elemeket. Ha szükséges és lehetséges, akkor vissza kell venni a tempóból. A másik megoldás magából az alvásból következik: ki kell zárni minden olyan tényezőt, amely a kényelmes és pihentető alvást megzavarja.

Ennek a második tényezőnek a kedvező befolyásolására kezdték meg bizonyos tervezők és gyártók az úgynevezett okoságyak kifejlesztését.  

okosagy3.jpg

Okoságy-koncepciók és irányok

Napjainkban talán nem is olyan meglepő, hogy beindult az okoságy biznisz, hiszen terveznek már okosházakat, okosórákat, okosablakokat, okoshűtőket is. 

A high-tech világában tulajdonképpen minden használati tárgyból lehet faragni valami olyan szerkezetet, amely túlmutat önmagán, és olyan funkciókkal gazdagodik, amelyről korábban nem is álmodhattunk. 

Az okoságyaknak két nagy piaci szegmense lesz, a kórházakban használható típusok, és a magánélet színterét, pontosabban a hálószobát érintő változatok. 

A hálószobai ágyak esetében két fejlesztési irány mutatkozik. Az egyik útvonal kifejezetten az ágynyugalomra, és annak komfortjára koncentrál, míg a másik filozófia a pihenés és a szórakozás összekapcsolásában lát nagyobb piaci lehetőséget.      

Otthoni okosságok csúcsra járatva

A tökéletes alvás elérését célzó okoságyak egyfajta analitikával rendelkeznek, amelyek a kórházi típusokon is működésbe lépnek. Ezek a szenzorok a matracba építve figyelik az alvó minden rezdülését és életfunkcióját. Egy applikáció révén az adatok feldolgozásra kerülnek egy jól értelmezhető struktúrákban. 

Tulajdonképpen az okosórák már hasonlóképpen működnek, de az okoságy kifejezetten ügyel az alvási apnoe, a horkolás problémájára, méri a légzés ütemét és a környezeti hőfokot is. Ahogy az alvó ember horkolni kezd, mozgásba jön egy finom szerkezet, amely megemeli az alvó párnáját, hogy az jobban levegőhöz tudjon jutni.

Olyan problémákhoz is segítséget nyújt az okoságy, amely a hőérzetünkkel áll kapcsolatban. Életünk során nem egyszer tapasztaljuk, hogy valaki kedveli a hűvösebb levegőt, míg más kifejezetten szeret melegbe kuckózni. Egy házaspár esetén ez állandó vitaalkalom arra nézve, hogy milyen hőmérséklet legyen a hálószobában. Az okoságy matracának hőmérsékletét igény szerint lehet szabályozni, így mindenki a kedvenc hőfokában szunyókálhat. 

Mobil applikációk és internetes megoldások révén arra is lehetőségünk van, hogy beállítsuk a reggeli és alkonyi világítást, előmelegítsük lefekvéshez az ágyat, vagy éppen az ágyunk ébresszen kellemes zenére reggelente. 

Azoknak is öröm lehet az okoságy, akik nem szeretnek beágyazni, mert manapság már olyan ágyneműket is be lehet szerezni, amelyek maguktól beágyaznak, és még ennek a folyamatát is leszabályozhatjuk. Amennyiben szeretnénk az ágyat kiszellőztetni, akkor az ágyból való kiszállás után beállított időben kezdi magát az ágy rendbe tenni.  

okosagy2.jpg

Gyermekek és mamák öröme         

Természetesen nemcsak felnőtteknek készülhetnek okoságyak, de kisbabák számára is. Ezek az új technobútorok nagyon megkönnyítik a kismamák dolgát. 

Az okos gyerekágy is monitorozza a baba alvását, és folyamatosan jeleket küld a szülők felé a baba állapotáról figyelve annak életfunkcióit. Ez utóbbi szolgáltatás akár életmentő is lehet gondolva a manapság is előforduló csecsemőhalálokra, amikor a baba minden ok nélkül abbahagyja a lélegzést.

Az okos gyerekágy képes elringatni a kisbabát, és olyan hangokat ad ki magából, amely emlékeztet az anyaméh artériáin átfolyó vérre. Ez a hang rendkívül gyorsan képes megnyugtatni a gyermeket. 

Alvás és / vagy szórakozás

Végezetül térjünk ki a másik vonalra, amikor az alvás a szórakozással kapcsolódik össze. Ezeknél az ágyaknál is elérhető a fentiekben taglalt funkciók szinte mindegyike, de erősen koncentrál az élményekre is.

Aki szeret tévé mellett elaludni, annak ez a típus lesz a nyerő. Egy ilyen okoságyban található monitor, vagy HD projektor érintőképernyős irányítással. Alapvető a wifi-kapcsolat, amely elérhetővé teszi a televíziózást, az internetezést és egy beépített konzol révén a videojátékokat. Természetesen hallgathatunk zenét, beállíthatjuk a legkellemesebb LED-világítást, és automatizált árnyékolókkal még délidőben is úgy tudunk aludni, mintha éjfélre járna az idő. 

Az ilyen multifunkcionális ágyak egyelőre még súlyos milliókba kerülnek, de az alvást támogató megoldásokra épülő típusok egyre elérhetőbb áron érkezhetnek a piacra. A nyugati, nálunk gazdagabb országokban elsőként az okos gyerekágyak lettek egyre népszerűbbek, mert nagyjából 1500 euróért már beszerezhetők. Ennyit pedig ott az átlagpolgár, de aggódó szülők már szívesen elköltenek, hogy a csemete egészséges nyugalomba tölthesse el „baba idejét”.  

A jövő egyértelműen az okoságyak felé mutat, ezzel teljesen megváltoztatva a bútorokkal kapcsolatos korábbi elképzeléseinket. 

okosagy1.jpg

Forrás: https://belteri-ajto.eu/az-alvas-forradalma-jonnek-az-okosagyak/

Szólj hozzá

hálószoba okoságy