2021. sze 30.

Tapéta – eltakar, dekorál és szigetel

írta: bibormester
Tapéta – eltakar, dekorál és szigetel

tapeta-nappali.jpg

Szavazzunk a tapétára!

A falak borításának két jellegzetes módja ismeretes. Van, aki a festésre szavaz, mások inkább a tapétát részesítik előnyben. Tavasztól őszig hosszú időszak áll a rendelkezésünkre, hogy eldöntsük ezt a kérdést. Mi most tegyük le a voksunkat a tapéta mellett, és ismerkedjünk meg a történetével, fajtáival és alkalmazási lehetőségeivel. 

Ázsiai gyökerek

Az emberiség már az őskorban is igyekezte otthonosabbá tenni a lakhelyét. A barlangok kellemes, állandó klímát biztosítottak, de a kemény és sokszor éles falfelületeket már akkoriban is letakarták valamilyen állatbőrrel. Ezt az eljárást persze nem igazán mondhatjuk a tapétázás elődjének. A tapéta általános alapanyaga a papír, ezért nem meglepő az sem, hogy az első rizsből készült példányokat Kínában állították elő valamikor az időszámításunk utáni első században. A negyedik századtól folyamatosan nőtt a rizspapír minősége, s végül a szakadásokat is meg tudták szüntetni. Ezzel az ázsiai birodalomban beköszöntött a tapéta aranykora.   

tapeta2.jpg

Korszakokon át    

Európában a falak kelmével való borítása csak a XIV. században lett általánosabb. Elsősorban a gazdag itáliai városállamok mágnásai és uralkodói engedhették meg maguknak, hogy bársonyból, brokátból vagy damasztból felcicomázzák a fogadótermeiket. Jellemzően világos színeket (kék, piros, arany) és szimmetrikus díszítést alkalmaztak. 

A barokk korszakban jelentek meg a súlyosabb, extravagáns és igen aprólékos díszítéssel ellátott textiltapéták. Anyaguk elsősorban a selyem, a brokát vagy az erre a célra kialakított falikárpit volt. A rokokó a hajlékonyabb és könnyedebb díszítéssel teremtett új divatot, míg a klasszicizmus korának kárpitjaira már egy letisztultabb stílus volt jellemző.

A rokokó korszakában fedezték fel a nagyurak a kínai papírtapétákat, és nagyon sok helyen alakítottak ki kínai szobát vagy termet, amelyben a falakat eredeti kínai papírtapéta fedte. Kisméretű mintákkal és természeti képekkel köszöntött be a Biedermeier időszaka, hogy aztán a neo-korszakkal folytatódjon a történet. Neoreneszánsz, neobarokk és a neoklasszicista drapériákat a gazdag kidolgozottság fémjelezte. A virágmintás tapéták a szecesszió korának darabjai, míg az Art deco a letisztult, geometrikus formavilág felé fordult. 

Szabvány alapú felosztás

Korunkban a gyártási technológiának köszönhetően új alapanyagok jelentek meg, és a papíralapú tapéták is hihetetlen fejlődésen mentek keresztül. Ahogy a festékek piaca fejlődött, úgy fejlődtek a tapéták is, olyannyira, hogy speciális típusait kifejezetten a páradús fürdőszobára vagy a konyhára fejlesztették ki. Ezzel együtt anyag, szín és minta tekintetében felpörögtek a trendek, és manapság már évről évre változik a divat a piacon.

A tapétákat az európai szabvány két nagy részre osztja fel: kész falburkoló anyagokra, illetve utólagosan bevonattal ellátandó falburkolókra. Ez utóbbi esetében ráfestéssel fejezzük be a tapétázás folyamatát. Ilyen típus például a fűrészporos tapéta, amelyet száradás után kedvünk szerinti színre festhetünk le.

tapeta4.jpg

A tapéták csoportosítása anyaguk szerint   

A tapétákat szokás anyaguk alapján besorolni, és az üzletekben is ez a gyakori logikája a kihelyezésüknek. 

A legolcsóbb az egyszerű papírtapéta, amelyeket manapság már inkább csak mellékhelyiségekbe vagy gyerekszobába szoktak felrakni, azzal tervezve, hogy néhány éven belül kicserélésre kerül. A papír alapú, de szintetikus vagy a nem papír alapú szintetikus falburkolók már jó választást jelentenek a lakás csaknem minden helyiségébe. A velúr és a fémes jellegű tapéták amellett, hogy hosszú életűek, a párának, az UV-fénynek és a nagyobb hőingadozásnak is ellenállnak, hosszabb távra tervezhetünk velük. 

Manapság a természetes anyagból készült tapéták iránt is igen megnőtt a kereslet, ide tartozik a gyapotrostos, vagy a textil falburkoló, mely utóbbival kicsit visszatérünk a régi korok gyakorlatához. A festésre váró, félkész termékek között a fűrészporos és az üvegszálas tapétákat keresik a leggyakrabban. 

Gyártástechnológia

Az innovációnak köszönhetően ma már több mint százezer színárnyalatból és végtelen számú mintázatból választhatjuk ki a megfelelő darabot, emiatt tekinthetjük ezt a falburkoló típust egyben dekorációs anyagnak is. Egy lakás teljes stílusát keretezhetjük be a kiválasztott tapéta segítségével. 

A mintákat elkészíthetik flexó nyomtatással, mélynyomással, szitanyomással, vagy a még korszerűbb digitális és dombornyomással is. A színek és minták nagyban határozzák meg a stíluson túl az egész lakás hangulatát. A színeket bemutató sorozatomban megfogalmazott hangulati társítások az egyes színekhez és árnyalatokhoz a tapéták esetében fokozott módon érvényesülnek, hiszen nagy felületen találkozunk velük. 

tapeta5.jpg

A tapéta hátrányai és előnyei

A tapétázás drágább, mint a festés, mert komplexebb anyagokból és bonyolultabb technológiával készül el, ráadásul nagyon széles mintaválasztékkal kell számolnia a gyártónak. A festés esetében hosszabb időtávban gondolkodunk, de ez a tapétázásra nem feltétlenül igaz, hiszen egyes tapétákra simán re lehet ragasztani a következő évi trendnek megfelelőt. 

A tapéta meleg, barátságos és otthonos környezetet teremt, és felrakásakor nem csinálunk akkora koszt, mint a festésnél. Tapétázni télen is lehet, s ma már annyira felhasználóbarát példányokat is gyártanak, hogy akár magunk is megcsinálhatjuk anélkül, hogy különösebb esztétikai kockázatot vállalnánk. Gyorsabban is halad, mint a festés, mert nem kell alapozni, és a száradási fázisokat sem kell kivárni. A kisebb falhibákat a vastagabb tapéta simán elnyeli, így megspóroljuk a korrekcióra szánt pepecselést. A tapétának ráadásul hő- és hangszigetelő funkciója is van, ezért egytéglasoros lakásoknál erősen ajánlható használata, hacsak nem akarjuk, hogy a szomszéd is részt vegyen a családi életünkben.  

A tapéták új nemzedékét nemcsak a falak beborítására képezték ki, de burkolhatunk vele nyílászárókat, bútorokat, sőt még a padlóburkolatokra is kifejlesztettek típusokat. Ennek alapján leszögezhető, hogy a tapéta ma már nemcsak egyszerű csomagolóanyaga a lakásnak, hanem a dekoráció szerves része, annak meghatározó eleme. 

tapeta6.jpg

Forrás: https://belteri-ajto.eu/tapeta-eltakar-dekoral-es-szigetel/

Szólj hozzá

tapéta